A japánok nagyon büszkék kultúrájukra és hagyományaikat igyekeznek egy üzleti tárgyalásnál is érvényre juttatni, hogy minél szimpatikusabbnak találjuk õket, hiszen a jó légkör egy tárgyalás során sikerhez vezethet. Ám néha megmosolyogtató igyekezetük. Ha például egy magyar külkereskedelmi cég Japánban partnereivel tárgyal, akármilyen elegáns is a magyar delegáció, sértõ nem levenni cipõjüket, hiszen ezzel tiszteletlenségüket fejeznék ki. Japánban mindenhol még az orvosi rendelõkben és a templomokban is le kell vetni cipõnket.

kollektivizmus: - „MI” a legfontosabb - a csoport felelős az egyénért - a csoporthoz fűződő viszonyok meghatározóbbak, mint maga a feladat - magas kontextus Pl. Japán 

A japán kormány megkönnyítené a vízumhoz jutást a szakmailag és nyelvileg képzett külföldi munkavállalók számára. A hosszabb időre szóló munkavállalással egybekötött tartózkodási engedélyek Japánban - munkatípustól függően - különböző feltételekhez kötöttek, ezeket a feltételeket a japán bevándorlási törvény szabályozza. A törvénymódosítás például csökkentené (az előzetes hírek szerint felére) a vízumtípushoz előírt "szükséges munkatapasztalat" idejét. A cél kettős: a külföldi szakemberek Japánba csábítása és a nyelvet tanulók bátorítása.

megszólított neve, tiszteleti -san/-sama / -szan/-szama szócskával toldva).

KalligráfiaA szépírás, a kalligráfia külön művészetnek számít Japánban. Ezt a különleges írást buddhista szerzetesek évekig tanulták. Az írás nem csak a leírt szöveget, hanem az író egyéniségét is egyaránt kifejezi. Olyan tekercseket is készítettek, aminek szépségét nem maga a szöveg hangzása, hanem az írásjegyek harmóniája adta meg. Ma is vannak olyan főiskolák, ahol éveken keresztül a kalligráfiát tanulmányozzák a tanulók. A tusírás nyomai a mai japán írásban is fellelhetőek. Például a mondatot pont helyett azért zárja le karika, mert ecsettel csak így lehet egyértelműen pontot tenni.

A japán szavak magyar átírása az angolban használt Hepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt)

SeifukuAz hogy mennyire van megszabva az egyenruha az sok mindentől függ, de vegyük a legszélsőségesebb esetet (az én sulimat) ahol gyakorlatilag minden meg volt szabva. Az a teljes iskolai ruhatár:* 2 hosszú és 2 rövid ujjú blúz* 1 nyári és 1 téli ruha * 1 őszi és 1 téli kabát* 2 táska – az egyik válonhordozható ez volt a kaja , tornacucc megilyesmik cipelésére hivatott, a másik kézben cipelősben voltak a tanszerek 3 pár cipő – iskolába járó cipő, torna cipő, iskola_belsejében_mászkálós cipő* 5-6 pár fehér zokni (optionális egy két pár fekete harisnya télre, bár valamiért ezt rajtam kívül senki sem hordta, mert állítólag a fekete harisnya erősít... nekem ez valahogy úgy tűnt, hogy fordítva van, de rájuk hagytam...)

Megfigyelhetõ, hogy a társalgás során a japán beszélgetõpartnerek soha nem mondanak ellent egymásnak, inkább többértelmû választ adnak. Jellemzõ az úgynevezett igenlõ tagadás, ami azt jelenti, hogy az esetleges nemleges választ is az igen szócska vezeti be. Ha az interlokútorok között információs zavar lép fel, ezt a japán fél nem igyekszik visszakérdezéssel tisztázni, hanem inkább különféle taktikákat alkalmaz annak elkerülésére, hogy a félreértés kiderüljön, illetve elkerülni a válaszadást. Ennek oka az attól való félelem, hogy a partnert bizonytalan helyzetbe hozzák kérdezõsködésükkel, vagy hogy ennek során maguk válnak nevetségessé. Ezt pedig mindenáron kerülni igyekszenek, hiszen a japán kultúrában a szégyen nagy presztízsveszteséget jelent. A japánok csakúgy mint a kínaiak kedvelik a többértelmû megfogalmazásokat, a rejtett utalásokat, mondanivalójukat hosszabb történetekbe, szövegekbe ágyazva indirekt módon adják elõ.

Míg az angol és a japán kultúrára vonatkozóan érvényesülni látszik (hiszen ott az egyéni vélemény olyan dolog, amit feltétlenül alá kell rendelni a közösség vagy a hierarchiában magasabb helyet elfoglaló véleményének), sem a lengyel, sem a dél-európai, például olasz, spanyol kultúrára nem vagy csak kisebb mértékben érvényes. Ezekben a kultúrákban az egyéni véleményhez való jog sokkal magasabb rangot képvisel, s az érzelmek kimutatása is nagyobb mértékû, ami a hevesebb beszédtempóban, a nagyobb hangerõben és a gesztikuláció erõteljesebb voltában is kifejezésre jut.

A saját evőpálcáinkkal ne kínáljunk vagy adjunk át másoknak ételt. A pálcikákkal tilos mutogatni, rájuk ételt szúrni, lenyalni őket, az ételben turkálni, vagy válogatni velük. Ha egyszer a pálcáinkkal felemeltünk valamit a tányérunkról, és beleharaptunk, együk tovább, mert nem illik visszatenni. Amikor a pálcáinkat nem használjuk, ne állítsuk a tányér szélére, ne tegyük közvetlenül az asztalra vagy a bárpultra, hanem párhuzamosan, a (remélhetőleg odakészített) tartóra.

Az élvezet egy részét a látvány okozza: a világon egyetlen nép sincs, amely ekkora figyelmet szentelne az ételek küllemének, még Délkelet-Ázsiában sem.