Démonikus kisugárzásával, ellenállhatatlan bájával, intelligenciájával, gesztusaival, hihetetlen hangjával és botrányaival Párizs mellett Európát és egész Amerikát lenyűgözte.
Ezek már alig-alig szecessziós alkotások. Szimbolikusak, sőt, gyakran szürrealizmusba hajlanak. Egy egészen más oldalát láthatjuk a művész lelkének, éles kontrasztot mutat a "tipikusnak" elkönyvelt Muchával.
A Szláv eposz a mai napig a cseh történelmi festészet legimpozánsabb képsorozata.
Nőalakjai mindig harmóniát, békességet és egyfajta idillikusságot sugároztak, és általában vállukra omló gazdag hajkoronájuk kapta a legnagyobb hangsúlyt az alkotásokon.
Az arckifejezésekkel, a ruhákkal, a hajjal és természeti motívumokkal mindent ki tudott fejezni.
A virágok, drágakövek, napszakok, évszakok allegóriájaként hajladozó figurák néhány alaptípusra visszavezethetők, az ívekbe vagy keretbe foglalt dekoratív háttér sokszor ismétlődik, a nyomatok színvilága szegényes, a témák sablonosak. Az összhatás mégis varázslatos.
a valóságot az ideák világa alkotja, úgy a művészre, a „belső szemmel” megáldott látnokra vár a feladat, hogy a valóság rejtett jelentéseit dekódolja és mindenki számára érthető, érzékletes formába öntse
A szimbolizmus lényege az álom ereje, ennek erős jelenléte a művekben.
Ez a képsorozat már nem a tipikus szeccesziós Mucha-plakátok stílusában készült. Nincsenek eszmei nőalakok, mozgalmas motívumsorok, egymásbafonódó virágkoszorúk...sokkal inkább a (néha nyomasztó) valóság jelenik meg a képeken, szimbolikus, elvont elemekkel keveredve. Stílusában ezért a szimbolizmushoz áll közelebb, melyet a művész is inkább magáénak vallott. Modellként Mucha leányát, Jaroslavát ábrázolta.