Skip to main content

Home/ Diigo2009BCE/ Group items tagged összefogás

Rss Feed Group items tagged

Orsi Somosfalvi

Világörökség - 0 views

  • Abu Simbel és Philae templomait hatalmas kőtömbökre darabolták és egy közeli, a későbbi víztükör fölé nyúló mesterséges dombon ismét felépítették. Az akció kereken 80 millió dollárba került, amelynek felét 50 állam teremtette elő. Ez mutatta meg az összefogás fontosságát, azaz hogy a kiemelkedő értékkel bíró kulturális javak megőrzésének felelőssége a nemzetek közösségének együttes feladata. Rávilágított továbbá arra is, hogy léteznek olyan műemlékek, amelyek az egész világ, az egész emberiség számára rendkívüli és egyetemes jelentőséggel bírnak és amelyek sorsa nem függhet egyes államok kormányzatának döntéseitől. Szükségessé vált egy államok felett álló jogi eszköz megalkotása, amelynek segítségével az egyes államok szuverenitásába történő beavatkozás nélkül lehet biztosítani a hasonló értékek védelmét.
    • Orsi Somosfalvi
       
      Abu Simbel sziklatemplomának nemzetközi összefogás segítségével megvalósult áttelepítésének időszakában játszódik Philipp Vandenberg: A zöld skarabeusz című regénye, ami misztikus régészeti thrillernek is nevezhető. A regény cselekménye során az egyik régész, Arthur Kaminski a zöld skarabeusz átka alá kerül... A bonyodalmak pedig itt kezdődnek. Ajánlom mindenkinek!
Tarján Eszter

Lopta a monoki polgármester új pártja szlogenjét? - Fent és lent - gátlástala... - 0 views

  • Az Összefogás Párt új szlogenje kísértetiesen hasonlít a 4K! jelszavára, miszerint: „Már nincs jobb és bal, csak fent és lent”. A közösségi akciókat rendező 4K! 2007 ősze óta használja a szlogenjét.
    • Tarján Eszter
       
      Csak remélni tudják, hogy a szlogeneken kívül az eszmeiségből és attitűdből is meríteni tudnak valamit, mivel jelszavakat szemezgetni könnyű, viszont az utóbbi 20 évben láttunk már néhány szlogent, amiből semmi nem valósult meg.
Veronika Fajth

Barátok kellenek a magyar külpolitikához | Belügyek | Európai Unió | Euractiv.hu - 0 views

  • A Fidesz-KDNP külpolitikai programjában zászlajára tűzte az euro-atlanti irányvonalat, az érdekek hathatós érvényesítéséhez azonban elengedhetetlen a közép-európai összefogás, véli Jeszenszky Géza
Fruzsina Gulya

Szalay-Berzeviczy: Vagy összefogás lesz, vagy pedig Mohács | Szeged Ma - tény... - 0 views

  • Gyurcsány Ferencek és Orbán Viktornak sürgősen meg kellene egyezniük a nemzeti minimumról, mert ha már „nyakunkon a török”, teljesen mindegy, ki irányítja az országot…
  • ha nincs a konvergenciaprogram, már négyessel kezdődne az euró árfolyama
  • rossz rendszer a kapitalizmus, de egyrészt még nem találtak ki jobbat, másrészt pedig „a rendszert nem lehet hibáztatni az emberi hülyeség miatt”.
  • ...1 more annotation...
    • Fruzsina Gulya
       
      A nemzeti csúcs óta eltelt félév és még mindig nem ültek le egymással. Gyurcsány elment, jött Bajnai, de így sincs megegyezés. Nincs az a válság, ami elég ahhoz, hogy leüljenek egymással.
  •  
    válság
Csilla Varga

Mit tehetünk a globális felmelegedés megállításáért? - 0 views

  •  
    mit tehetünk
  •  
    Csupán valóban az a kérdés, hogy akarunk-e egyáltalán tenni valamit... Mert számomra ez nem úgy tűnik, hiszen van pár -és szerencsére egyre több- környezetvédő vagy környezetkímélő összefogás, de vajon ez elég?
Anikó Szellár

hvg.hu - hírek szünet nélkül : Forma 1 - Válság van? Akkor ne nyolcszázan dol... - 0 views

  •  
    Mark Webber szerint a csapatok közti összefogásra van szükség a válság átvészelése érdekében.
  •  
    Mark Webber szerint a csapatok közti összefogásra van szükség a válság átvészeléséhez.
1 - 6 of 6
Showing 20 items per page