Hétfőn délelőtt 10 óráig a Montenegró függetlenné válásáról szóló
népszavazáson leadott rekordszámú szavazat 95 százalékát számolták össze és a
jelenlegi állás szerint a Szerbiától való függetlenség támogatói állnak
nyerésre. Az államszövetség felbomlásához, a montenegrói miniállam
megalakulásához a szavazatok 55 százaléka kell, az igenek jelenleg 55,4
százalékon állnak, de 25 ezer szavazatot még nem számoltak össze, a választási
bizottság elnöke szerint azonban az eredmény érdemben már nem változik.
Contents contributed and discussions participated by Gábor Schuth
Már csak technikai kérdés Montenegró függetlensége - 0 views
-
-
Az elmúlt néhány év talán legizgalmassab európai kérdése Montenegro függetlenedése volt. Szerbia természetesen minden erejéve próbálta ezt megakadályozni, ezért a fegyveres összecsapás kockázata is felmerült. Hatalmas politikai csatározások folytak annak kapcsán is, hogy melyik ország ismeri el a független Montenegrot és melyik nem. Személy szerint értékelendő dolognak tartom, hogy egy terület lakosai ennyire lelkesen követelik a függetlenséget, és azért mindent megtesznek. Mégis félek kicsit, hiszen ezen eset kapcsán számos más kisebbség is felléphet hasonló igényekkel, és ez egy lavinát indíthat el Európában...
-
Index - Vélemény - Koszovó függetlensége az önrendelkezés diadala - 0 views
-
A magam részéről Koszovó függetlenségét a népek önrendelkezési jogának győzelmeként ünneplem. A nemzetközi jognak ez a talán legnemesebb alapelve az emberiség történetében csaknem mindig a hatalmi erőviszonyok áldozatává vált.
-
Montenegrohoz hasonlóan Koszovó is elnyertefüggetlenségét, ezt néha "Szerbia Trianonjának" nevezik. Réti György, a cikk szerzője szerint ez a lépés a nemzeti önrendelkezés csodálatos példája. Ez valóban igaz, ahogy az is, hogy ezen elv az utóbbi évtizedekben a politika befolyása alá került. Viszont ez a nemzeti önrendelkezés, illetve annak folytatódása a jövőben meglátásom szerint egy igen kényes folyamat. Hiszen ennyi erővel mi is visszakövetelhetnénk a Trianon értelmében elcsatolt magyar többségű területeket például, és ez ismét egy olyan lavinát indítana el Európában, aminek ki tudja, hol lenne a vége...
-
Magyar Hírlap - 0 views
-
Új államelnököt választott a hétvégén a szomáliai parlament. Minden más esetben és helyszínen hírelemzők a helyzet normalizálásáról beszélnének egy ilyen bejelentést követően. Szomáliára azonban sok minden igaz, csak a normális kifejezés nem. S messze nem csak az afrikai ország partjainál garázdálkodó kalózok miatt.
-
Megdöbbentő számomra, hogy 2009-ben még ilyen helyzettel kell szemben állnunk, mint a szomáliai polgárháború. Az ország 1960-ban nyerte el függetlenségét, majd szocialista erők kerültek hatalomra. Az 1990-es évek elején az ENSZ békefenntartói kudarcot vallottak, 1995 óta teljes káosz uralkodik az országban. A helyzetet tovább rontja a kalózok tevékenysége, akik védtelen hajókat támadnak meg, és túszokat ejtve váltságdíjat követelnek. Számomra érthetetlen, hogy ezt az európai vagy a térségben veztő pozicióval rendelkező "nagyhatalmak" hogyan tűrték ilyen sokáig, hiszen a kalózok az ő hajóikat is fenyegetik. Nem is csoda, hogy egyre több ország küld hadihajókat a térségbe. Másrészt ugyanilyen fontos lenne a polgárháború felszámolása, s a demokratikus államiság alapjainak lefeketetése.
-
Konfliktusok Afrikaban - Index - 0 views
-
Az ENSZ megpróbált Szomáliában humanitárius segítséget nyújtani, illetve közvetíteni a szemben álló felek között 1995 márciusáig, amikor az ENSZ is kivonult az országból. A világszervezet békemissziója tûz alá került, s 151 ENSZ-katona életét vesztette. Miután az ENSZ otthagyta Szomáliát, a becslések szerint az éhínség következtében mintegy 300-500.000 ember halt meg. Etiópia támogatásával több vezetõ egyetértett egy Nemzeti Megmentõ Tanács létrehozásában. A nemzeti megbékélést azonban gátolta, hogy Kenya támogatásával és Hussein Aideed (néhai Mohamed Farah Aideed fia) kisebb rivális csoportok alakultak. Mivel a két frakció nem tudott megegyezni, az Európai Unió visszautasította a Szomáliának szánt segítséget. A klánok vezetõi végül Egyiptomban találkoztak, s megegyeztek abban, hogy 1998 tavaszán egy ideiglenes kormányt, valamint Nemzetgyûlés állítanak fel. Az „újraegyesítõk” ideája egyszerû volt: van egy szomáliai állam ami eltûnt, tehát újra kell egyesíteni. (Idõközben ugyanis nemcsak Somaliland vált függetlenné, hanem a sokkal nagyobb gazdasági sikernek örvendõ Puntland is Abdullahi Youssouf vezetésével.) Az újraegyesítés ötletét az Arab Liga, Egyiptom, Olaszország, valamint diszkréten az ENSZ is támogatta. Azonban az senkinek nem jutott az eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért tûnt el Szomália egysége? Márpedig e kérdés hiánya vezetett az ENSZ 1992 decemberi, majd 1995 márciusi bukásához. Az állam ugyanis, mint egy, a klánok felett álló egység teljesen idegen a szomáliai kultúrában. Ebbõl a megvilágításból sohasem vizsgálták meg a problémát, soha nem keresték Szomália felbomlásának mélyebb okait. A nyugati értelemben vett „állam” értelmezése mérföldekre volt a Somalilandban és Puntlandban kreált „regionális adminisztráció” lényegétõl. A „regionális adminisztrációk” ugyanis nem állnak a klánok felett, és megfelelõ egyensúlyt tudnak biztosítani a különféle alklánok között. Nem csoda, hogy 1997 végén újra fellángoltak a harcok, amelyben több mint 2000 ember vesztette életét, s több mint százezren váltak hajléktalanná. A gyors segítségnyújtás ekkor is a szomáliai frakciók egymás elleni küzdelme gátolta.
-
Furcsa, hogy a 150 ENSZ-katona meggyilkolását nem követte megtorlóakció, illetve hogy a vezető hatalmak nem avatkoztak be határozottabban. Viszont elég elgondolkodtató a felvetés a klánokkal kapcsolatban. Szomália területén lánokban éltek az őslakosok, vagyis az állam fogalma ismeretlen számukra. Ez alapján felmerül a kérdés, hogy erőszakos eszközökkel rájuk lehet-e kényszeríteni az államiságot, vagy előbb a gondolkodásmódjukat kellene megváltoztatni, ami nyilván egy hosszabb folyamat.
-
-
A klánok vezetõi végül Egyiptomban találkoztak, s megegyeztek abban, hogy 1998 tavaszán egy ideiglenes kormányt, valamint Nemzetgyûlés állítanak fel. Az „újraegyesítõk" ideája egyszerû volt: van egy szomáliai állam ami eltûnt, tehát újra kell egyesíteni. (Idõközben ugyanis nemcsak Somaliland vált függetlenné, hanem a sokkal nagyobb gazdasági sikernek örvendõ Puntland is Abdullahi Youssouf vezetésével.) Az újraegyesítés ötletét az Arab Liga, Egyiptom, Olaszország, valamint diszkréten az ENSZ is támogatta. Azonban az senkinek nem jutott az eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért tûnt el Szomália egysége? Márpedig e kérdés hiánya vezetett az ENSZ 1992 decemberi, majd 1995 márciusi bukásához. Az állam ugyanis, mint egy, a klánok felett álló egység teljesen idegen a szomáliai kultúrában. Ebbõl a megvilágításból sohasem vizsgálták meg a problémát, soha nem keresték Szomália felbomlásának mélyebb okait. A nyugati értelemben vett „állam" értelmezése mérföldekre volt a Somalilandban és Puntlandban kreált „regionális adminisztráció" lényegétõl. A „regionális adminisztrációk" ugyanis nem állnak a klánok felett, és megfelelõ egyensúlyt tudnak biztosítani a különféle alklánok között. Nem csoda, hogy 1997 végén újra fellángoltak a harcok, amelyben több mint 2000 ember vesztette életét, s több mint százezren váltak hajléktalanná. A gyors segítségnyújtás ekkor is a szomáliai frakciók egymás elleni küzdelme gátolta.
SZOMÁLIA - FN.hu - 0 views
-
Évtizedek óta klánok és hadurak háborúznak Szomáliában. A fegyveres konfliktusok egyik állandó résztvevője Etiópia is, csakúgy, mint a terrorizmus elleni háborúját hirdető Egyesült Államok. Az ENSZ-nek még saját embereit sem sikerült megvédenie, ezért a nemzetközi szervezet elhagyta az országot, így még azt is nehéz pontosan megmondani, mi folyik Szomáliában.
-
A szomáliai államiság kérdése elég összetett kérdés, s nem igazáb tisztázottak a körülmények, illetve a háttéresemények. Mint a cikkből kiderül, az USA a CIA-n keresztül beavatkozva megakadályozta az iszlamista erők hatalomra kerülését. És akkor még nem ebszéltünk az etióp-eritreai konfliktusról, a kláokról, a multinacionális cégek érdekeiről...
-
Privátbankár.hu - Etnikai összecsapásoktól tartanak a romák - 0 views
-
Mély aggodalmát fejezte ki a roma közösség tagjai ellen "Magyarországon és más európai uniós tagállamokban" a közelmúltban elkövetett támadások miatt Vladimír Spidla, az Európai Bizottság esélyegyenlőségi felelőse.
-
Elszomorító, hogy a hazánkban az utóbbi időben zajló események már az Európai Bizottság elé kerültek. A romák diszkriminációja és az ellenük elkövetett erőszakos cselekvések rendkívül rossz fényt vetnek hazánkra. Sajnos a politikusok és a média gyakran eltúloz dolgokat, hiszen a "kisemberek" összeugrasztásával elkerülhető az, hogy a napi politikai eseményekkel törődjenek. A romák elleni támadások talán egyfajta válaszreakciók a Cozma-gyilkosságra. Meglátásom szerint helytelen, hogy néhány bűnöző roma miatt az egész magyarországi cigányságot büntessék...
-
Privátbankár.hu - Híreink: Tatárszentgyörgy: agyonlőtték apát és fiát - 0 views
-
Tatárszentgyörgy: agyonlőtték apát és fiát 2009. február 23. 16:33:00 function open_popup(cime,szelesseg,magassag,ablak){ if (typeof usrwindow != 'undefined'){ if (!usrwindow.closed){usrwindow.close();}} usrwindow=window.open(cime, ablak, 'toolbar=yes,scrollbars=yes,menubar=yes,top=0,left=0,resizable=yes,hotkeys=yes,width='+szelesseg+',height='+magassag); } Nyomtatható verzió Cikk továbbküldése Hozzászólás (35 db) if(!window.goA)document.write(''); if(window.goA)goA.addZone(19182,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); Agyonlőtték azt a kisfiút és édesapját, akiknek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg hétfőre virradóra - közölte a boncolási jegyzőkönyv eddigi eredményét ismertetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője az MTI-vel.
-
Nem nagyon tudok mit mondani, hogy hazánkban ilyen megtörténhet. Hogy valakit (valószínűleg) etnikai származása miatt meggyilkolnak, főleg úgy, hogy ez nem az első eset. A rendőrségnek minél előbb ezen ügyek végére kellene járnia, mielőtt elharapódznak az indulatok az országban. Márpedig ezt segíti elő a gazdasági válság is...
-
-
Tatárszentgyörgy: agyonlőtték apát és fiát 2009. február 23. 16:33:00 Nyomtatható verzió Cikk továbbküldése Hozzászólás (35 db) Agyonlőtték azt a kisfiút és édesapját, akiknek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg hétfőre virradóra - közölte a boncolási jegyzőkönyv eddigi eredményét ismertetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője az MTI-vel.
Ne bántsátok a romákat! - 0 views
-
Ne bántsátok a romákat!
gecse.com - 0 views
-
Bíró Anna Mária: -Az első szembeötlő különbség Erdélyben: az erőszak hiánya. A román-magyar feszültséget sohasem próbálták erőszakosan megoldani. Az észak-ír kérdésre viszont ez a jellemző, ugyanis az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg a terrorizmus eszközeivel próbált állításainak nyomatékot adni, ami Erdélyben nem volt. A másik pedig az, hogy Erdélyben nemcsak a vallási, hanem a nyelvi és etnikai különbözőség egybeesik, míg Írországban bonyolítja a helyzetet, hogy az etnikai különbözőség nem nyilvánvaló. Ott van, ott lappang, de a vallási különbözőség a neve. A protestánsok és az írek etnikailag különböznek, az írek, a gaelek, vagyis kelták, de mégis a vallás mentén különülnek el katolikusokként és protestánsokként. Nagy bonyodalmat okoz, hogy a nyelvük azonos, pontosabban az, hogy az ír nyelv kihalóban van.
-
Elgondolkodtató az erdélyi és az észak-ír nemzetiségi helyzet összehasonlítása. Főleg úgy, hogy egy olyan személy (Bíró Anna Mároa) nyilatkozik róla, aki Erdélyben lakott, a férje pedig ír, tehát mindkét területre van rálátása. Személy szerint elítélem az IRA erőszakos cselekményeit, hiszen ilyen rendezést akkor sem tartok helyesnek, ha igazuk van. Erdélyhez hasonló helyzetet kellene teremteni a többi szomszédos országban is (főleg Szlovákia), ahol magyarok élnek kisebbségben. Nyilván Erdélyben sem fenékig tejfel az élet, de a nyílt erőszaknál és bizonytalanságnál szerintem minden jobb.
-
MSZP Józsefvárosi Szervezete - Sodródás az etnikai szakadék felé - 0 views
-
Ki a felelős azért, hogy a hazai cigányság legelesettebb tömegei főként az erőszak nyelvén képesek kommunikálni a többséggel? Márpedig az erőszak vak és ostoba, olyan megmagyarázhatatlan szörnyűségekhez vezethet, mint az olaszliszkai lincselés.
-
Úgy gondolom, hogy a Cozma gyilkosság ismét felszínre hozta a roma kisebbséggel szembeni indulatokat. Sajnos ezt a politikai elit és a média még tovább fokozza. Lehet, hogy a román kézilabdázót valóban romák gyilkolták meg, de ezért nem ítélhető el egy egész népcsoport. Márpedig a magyar-roma ellentét tovább fokozza az ország megosztottságát, mélyíti a gazdasági és politikai válságot. A válságból való kilábaláshoz pedig összefogásra lenne szükség, nem pedig széthúzásra.
-