Skip to main content

Home/ Diigo2009BCE/ Group items tagged szen

Rss Feed Group items tagged

Darák Péter

Észak-Korea - Wikipédia - 0 views

  • Alkotmány, államforma [szerkesztés] Észak-Korea saját bevallása szerint dzsucse (önellátó) állam[2] Kim Ir Szen, az államalapító, valamint fia és örököse, Kim Dzsongil személyi kultuszával. Kim Ir Szen 1994-ben bekövetkezett halála után nem neveztek ki senkit utódjául, hanem a köztársaság örökös elnökének kiáltották ki. Észak-Korea megalakulása óta három alkotmánya volt. A jelenleg érvényben levőt 1998. szeptember 5-én fogadták el, az előzőket 1948-ban és 1972-ben. Az alkotmány szabályozza a kormányzat működését és a Koreai Munkáspárt jogköreit a kormányzással kapcsolatban. Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás [szerkesztés] Normálisan a miniszterelnök az állam vezetője, bár az igazi hatalom Kim Dzsongil kezében van, aki a KMP és a hadsereg feje. Ezen felül rengeteg más tisztség van még, de a Koreai Munkáspárt Főtitkári, a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöki és a Koreai Népi Hadsereg főparancsnoki címe a legfontosabb. Az államon belül általában „kedves vezér” néven emlegetik, míg apját, Kim Ir Szent, „nagy vezérnek” hívják. A törvényhozás szerve a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az ország egykamarás parlamentje. Tagjai a 687 választókörzet küldöttei, őket 5 évente választják meg. Minden küldött a Demokratikus Mozgalom a Szülőföld Egyesítéséért nevű pártot képviseli, amely alá a Koreai Munkáspárt is tartozik. Rendszerint csak évente párszor ülésezik, ekkor általában jóváhagyják az uralkodó párt döntéseit. Bár a Népi Gyűlés feladata a törvényhozás, gyakran átruházza ezt a hatalmat a kisebb, de erősebb elnökségre, amelyet a tagjai közül választanak. Az elnökség dönt akkor is, amikor a Gyűlésnek épp nincs ülésszaka. Politikai pártok [szerkesztés] Észak-Korea pártállam. Az uralkodó párt a Demokrata Mozgalom a Szülőföld Egyesítéséért, amely a Koreai Munkáspárt és két kisebb poltikai erő, a Koreai Szociáldemokrata Párt és a Cshondoista Cshongu Párt koalíciójából jött létre. Ezek a pártok nevezik ki a Legfelsőbb Népi Gyűlés összes képviselőjét. Közigazgatási felosztás [szerkesztés]
    • Darák Péter
       
      Önellátó állam... Érdekes kategória. Jobban illene rá a kommunista diktatúra, de annak is egy különleges alfaja: nem önellátó, de importra nem hajlandó, önsanyargató állam. Az HBO vetített egy dokumentumfilmet az országról, és csodák csodája: a turisták előtti asztalok roskadásig megteltek finomabbnál-finomabb ételekkel. Közben az egyszerű emberek éheznek, kagylókon és kisméretű halakon élnek, ha szerencséjük van... A szállodaszobák falain átfújt a szél, de az észak-koreaiak egy rendkívül leleményes megoldással rukkoltak elő: cenzúrázott újságok tömegével borítottak be mindent, majd tapéta és szőnyeg rá és volilá...
Darák Péter

Kim Ir Szen (1912 - 1994) | doksi.hu - 0 views

  • Észak-Korea egykori diktátora, akinek személyét ma is hatalmas kultusz övezi annak ellenére, hogy népét nyomorúságba taszította.
Darák Péter

Rendszerváltás és az MTI - 0 views

  • Tokió, 1990. március 9. péntek (MTI-Reuter) - Kínai kormányforrások megerősítették, hogy Kim Ir Szen észak-koreai elnök áprilisban átadja a hatalmat fiának, Kim Dzsong Ilnek - jelentette pénteken a Kyodo japán hírügynökség. A pekingi források szerint Kim Ir Szen arról tájékoztatta akínai vezetőket, hogy április 15-én, 78. születésnapján mond le fiajavára. A kínai tisztviselők szerint a KNDK vezetői phenjanilátogatásra hívták meg Csiang Cö-min kínai pártfőtitkárt, hogy még ahatalomváltás előtt megerősítsék a kétoldalú kapcsolatokfejlesztésére vonatkozó terveket. +++
Darák Péter

Fullextra.hu - Észak-korea - 0 views

  • Ha néha Koreáról esik szó, akkor mindig beugrik képzeletembe az égig érő Kim Ir Szen szobor és az égbeszökő CSUCSE-emlékmű. Méla undor és viszolygás fog el ilyenkor, s kontrasztként megjelenik lelki szemeim előtt az egyformára dresszírozott, birkanyájként kezelt milliónyi koreai. Gyűlölöm a lélek gúzsba-kötőit, az álmok elrablóit.
1 - 4 of 4
Showing 20 items per page