mindenki mondogatja milyen súlyos a válság, de mégse teszünk ellene semmit még időben...Nehéz feladat tudom. Nem baj támogassuk csak adónk 1 %ból a menhelyeket, meg egyházi csopirtosulásokat, közben meg majd csak elviszi az államcsőd mindenünket.
"A helyzet sokkal súlyosabb, mint bármelyik, a második világháború óta bekövetkezett pénzügyi válság idején" - fejtette ki véleményét a tőzsdeguru, hozzátéve, hogy valójában igen összetett jelenségről van szó.
Szerintem ebben semmi sem meglepő.Magyarország nem épp a megfontolt és gondolkodó emberek országa, és amíg nem üt be nagyobb krach nem is fog észhez térni több ember.
a magyar származású Soros György szerint globális összefogásra lenne szükség. És valóban ebből a válságból csak úgy lehet kimászni, hogyha (még ha ideiglenesen is) de félretesszük a politikai nézeteltéréseket, hiszen több millió munkahely biztonságáról van szó világszerte. Ilyen helyzetben az elsődleges cél biztosítani mindenki számára a létminimumot, ez főleg a fejlődő országokra igaz és mérsékelni az ott kialakult nem csak gazdasági, hanem "élelmiszerügyi" válságot is.
a válság a nyakunkon és mindenki előre megmondta. ha ilyen sok okos meber van, miért nem tettünk semmit időben?
és még van aki abban bízik, hogy ha más lenne az ország élén máshogy csinálná?
aki tartósan a Parlamentben mozog, mire hatalomhoz jut úgy is korrupt lesz...