Szociál – Az ex-Tetthely,
Csányi utca, VII. kerület
A hosszabb távra bulit szervezők miatt említjük meg azt a Csányi utcai helyet, ami valószínűleg csak szeptemberre nyílik meg. Az egykori Tetthely épületében egyébként nem klasszikus szórakozóhely működik majd, hanem lelkes aktivisták által működtetett szociális szövetkezet.
A Lokál néven futó ház elsősorban civil szervezetek, alkotócsoportok központja lenne. A házban önkéntesek mellett szociális okokból foglalkoztatottak, szakképesítéssel nem rendelkezők, pályakezdők dolgoznának. A hely finanszírozása végett működtetnének vegetáriánus étkezdét, kávézót, találkozóhelyet.
Ezek még csak tervek, jelenleg az önkormányzattal kötendő szerződést készítik elő és pályázatokat írnak.